CORSO LÁNYAI
Pihenéssel egybekötött fotózás
A Siófoki Hotel Yacht Club-ban jártak a Corso lányai, ahol a hétvége nem csak a pihenésről szólt. A Kaposvári Corso Bevásárlóközpontban található New Yorker üzlet jóvoltából számos divat fotó készült a lányokról.

FOTÓZÁS KÉPEI
Megválasztották 2010 Corso Lányait
Péntek este pont került az egy éve tartó küzdelem végére és egy szakmai zsűri megválasztotta a 2010-es év Corso Lányait.
A Corso Lányai egész évben részt vettek a Corso Bevásárlóközpont rendezvényein és divatbemutatóin, valamint a Corso Pódium televíziós játék felvételén. A lányok kipróbálhatták magukat a divat világában valamint szakmai tapasztalatot és rutint szerezhettek, s olyan emberekkel találkozhattak, mint Lovász Márta stylist, aki a magyar divatélet mindennapi tényezője. Érdemes külön megemlíteni Horváth Alexandrát, akit az év elején még Corso Lányként ismerhettünk meg, majd ezután Kaposvár Szépeként és most hétvégén viszont láthattuk a Miss Hungary döntőjében is. Öröm volt nézni, ahogy ezalatt az egy év alatt milyen sokat fejlődtek a lányok Takáczi Friderika és Herczeg Anita féltő szárnyai alatt. A kezdetben botladozó és bizonytalan szépségek az év végre teljesen kivirágoztak és most már magabiztosan veszik birtokba a kifutót. Az egész éves munka múlt pénteken hozta meg a gyümölcsét, amikor is az év lezárásaként egy szakmai zsűri segítségével kiválasztásra került a 2010-es év Corso Lánya, aki nem más, mint Nagy Adrienn, udvarhölgyei pedig Magyar Viktória és Szita Ágnes lett. A Kapos Televízió és a kapos.hu-n a közönsége is megválaszthatta a maga Corso Lányát, aki szoros versengésben több mint 5000 szavazattal végül Kovács Eszter lett. Kováts Csaba a Ts Produkció vezetője kiemelte, hogy a versenyen hús vér lányok szerepeltek, akik egész évben készségesen és lelkesen vettek részt a közös munkában, melyet ezzel az estével méltó módon zártak le, s biztos benne, hogy egy-két lánnyal jövőre is találkozhatnak a Corso Bevásárlóközpontba látogató vásárlók.

Lezárult a CORSO Lányai válogatás!
A CORSO Lányai elsajátíthathatták többek között a sminkelés, a frizurakészítés, a tökéletes mozgás, az öltözködés és az alakformálás fortélyait. A CORSO Trend Magazin tavaszi számának címlapjára kerültek, szerepeltek a CORSO Pódium televíziós felvételén. Számos alkalommal mutatták be CORSO Bevásárlóközpont üzleteinek kollekcióit (CORSO Tavaszi Divatnapokon, a Retro fesztiválon, a CORSO Napon a kaposvári Virágfürdőben).
A CORSO Lányai felkészülésen vettek részt. Profi koreográfusok a segítségével tanuljták meg a kifutón való mozgást, a kamera előtti viselkedést, és elsajátítják a stúdiómunka szabályait. A résztvevők megtanulták, hogy miként ápolják bőrüket, hogyan készítsenek maguknak tökéletes sminket fotózásra, bemutatókra, hétköznapokra
A CORSO Lányai programban résztvevők különböző kedvezményekben részesültek a képzésen felül: 50%-os engedményt ajánlott fel részükre a Corso Tánc Sport Egyesület a táncórák árából, 20% kedvezményt kaptak a Beauty Box szépségszalon szolgáltatásainak árából, az XL-Fittlesz bérletekhez pedig 50%-os kedvezménnyel juthatnak.